2016. május 21., szombat

11. fejezet

Sziasztok! 
Örömmel láttam, hogy érkezett pár új olvasóm, ám remélem a régebbiek is ugyanúgy élvezik a történetet, mint az elején. Ezen kívül tudom, hogy az osztálytársaim közül is olvassák páran ezeket a sorokat, szóval most nagyon boldog vagyok.:D 
A mai rész után viszont lehet utálni fogtok.:o Majd kiderül. 





Nicole









And I found love where it wasn't supposed to be
Right in front of me
Talk some sense to me”




Időm sem volt felkészülni előbbi mozdulatára. Váratlanul ért, annak ellenére, hogy már egy ideje epekedtem ezért a csókért. Mikor megismertem Damient a rettegés kerített hatalmába, bizalmatlan voltam vele szemben, ám mégis, amint elkezdtem őt megismerni, a figyelmeztetések ellenére, egyre jobban megkedveltem. Bár nem értettem, miért pont én voltam az, aki előtt megnyílt, és engedte meg, hogy lelkébe lássak, hiszen biztosan voltak rajtam kívül olyan emberek, akikkel szót érthetett volna, ha ad nekik egy esélyt. De ő mégis engem választott. Kár is lett volna tagadni, hogy mennyire örültem ennek. 
Csókját boldogan viszonoztam, megszűnt az izgatottság okozta félelem, és csak rá koncentráltam. Hagytam, hogy magával ragadjon egy másik világba, ahol csak ketten léteztünk. Amint kezdtem elengedni magam, megéreztem parfümjének kellemes levendulára emlékeztető illatát. Damien egy pillanatra megszakította gyengédséggel teli csókunkat, mindössze azért, hogy szemembe nézve próbálja meg kiolvasni a megbújó érzelmeimet. Emiatt döntöttem úgy, hogyha már ennyire kíváncsi mi zajlik le bennem, átveszem tőle az irányítást. Ajkunk újból találkozott, ám ekkor sokkal inkább követelőzően, mintsem lágyan. Éreztem, amint vigyorra húzódik a szája. Egy pillanattal később erősebben markolta meg derekamat, majd finoman a könyvespolcnak lökött, ezzel megszüntetve a köztünk lévő legkisebb távolságot is. Bőröm bizsergett az érintései után, ahogy lassan cirógatta kézfejemet. Befejezésképp átkaroltam a nyakát, majd fejemet kicsit hátrébb tolva néztem bele mandulaalakú szemébe, mely abban a pillanatban ködös volt a vágytól. Láttam rajta, ő még szívesen folytatta volna az előbbit, de végül vigyorogva pillantott rám.  
- Tetszik, ahogy köszönetet mondasz, amiért megmentettelek. 
- Tetszik, ahogy fogadod a köszönetnyilvánításom. - Elnevette magát, mire nekem is mosolyognom kellett. 
Közelebb húzott magához, majd szorosan magához ölelt, mialatt én vidáman néztem el válla felett. Szemem megakadt valami ismerősön a könyvkupac között. Mit sem törődve azzal, hogy ő még szerette volna kiélvezni a meghitt pillanatot, eltoltam magamtól, hogy jobban szemügyre vehessem a példányt. 
- Azt hiszem megtaláltam, amit kerestünk. - Tekintetemet továbbra is a könyvön tartottam, majd Damien megindult felé, és felvette a földről. 
Feljegyzések Juliet Lived tollából - olvasta fel Damien a címet. - Minek neked ez? 
- Nem nekem kell, hanem Nicole-nak - vettem ki a kezéből, majd belelapoztam. 
Rengeteg rövidebb olvasmányt tartalmazott, mindegyik ígéretesnek tűnt a címekből ítélve. Jól emlékeztem, hogy barátnőmnek egy külön kedvence is volt az irományok között, ugyanis az egyik oldalon a lap sarka be lett hajtva. Biztos voltam benne, hogy ezt szeretné majd megosztani a gyerekekkel a kórházban, és mivel felkeltette az érdeklődésemet, hogy miért ez a kedvence, Damien felé nyújtottam a könyvet. 
- Szeretnéd felolvasni? - kérdeztem. 
- Miért, te nem tudsz? 
- Nagyon poénos vagy ma - mosolyodtam el erőltetetten. 
Kacarászni kezdett, majd hozzám lépett, kivette a kezemből a könyvet, és egy puszit nyomott a fejemre. 
- Megtisztelő lenne, ha felolvashatnám ezt a történetet. 
- Máris jobb! - vigyorodtam el elégedetten. 
Úgy tűnt, odakint a vihar még mindig nem unta meg a folyamatos mennydörgéseket, villámlásokat és a zuhogást, aminek vége az lett, hogy miután a szekrény mellé állítottuk a leesett könyveket, elment az áram. 
- Azt hiszem megúsztad az olvasást. - A házban szürkeség uralkodott a lámpák fénye nélkül, mindössze a villámlás világította meg néha a helyiséget. 
- Használhatnánk gyertyát, és ha jól láttam van egy kandalló is a nappaliban. 
- Jó ötlet - gondolkodtam hangosan, majd elindultam kifelé a szobából. 
Ahogy leértünk az alsószintre, a lépcsők mögötti nappaliban meg is találtam a régen látott macskámat. Ekkor jutott eszembe, hogy még nevet sem adtam neki. Vidáman hajoltam le érte, miközben Damien óvatosan közeledett felénk, léptei megfontoltak lettek, ahogy észrevette az állatot. 
- Nézd, tegnap bukkantam rá. Itt kóborolt a ház körül - mutattam a srácnak a fekete teremtést. 
Ekkor mindenféle előjel nélkül fújni kezdett Damien felé, aki karba tett kezekkel tett egy lépést hátra. 
- Gyűlölöm a macskákat - jelentette ki, majd utálkozó pillantásokkal méregette a még mindig nyugtalan állapotban lévő cicámat. 
- Úgy néz ki, ő is téged - magam felé fordítottam, majd simogatni kezdtem apró fejét, hátha ettől megnyugszik, de nem így történt. Mérgesen fészkelődött a karomban, egészen addig, míg meg nem karmolt, emiatt pedig egyből eleresztettem. Gyorsan szedni kezdte a lábait, majd el is iszkolt a közelünkből. 
- Jól vagy? - kérdezte miután kezébe vette a megkarmolt karomat. 
- Persze. Miért nem szereted őket? - Megrántotta a vállát. 
- Mert ők sem engem. 
- Szerintem, ő csak féltékeny volt rád - mosolyodtam el játékosan, mire édesen elnevette magát. 
- Volt rá oka? 
- Talán - válaszoltam sokat sejtetően. 
- Nem azt mondtad, hogy csak tegnap fogadtad be? 
- Gyorsan megkedveltetem magam az emberekkel. 
- Ezzel nem vitatkozom. - Magához húzott, majd összekulcsolta ujjainkat. - Hozol gyertyát? - suttogta, mire bólintottam, majd kezét el nem engedve léptem hátra a konyha irányába.  
Miután sikeresen megleltem a gyertyákat, már csak a tartó után kellett kutakodnom. Emlékezetem nem csalt, tényleg rendelkeztem egy háromágú gyertyatartóval, melyet Nicole és Jamie a konyhaszekrény felett rejtettek el. Mire visszasétáltam a nappaliba, Damien már begyújtotta a kandallót, így kényelmesen elhelyezkedhettünk a kanapén, míg a gyertyák szépen bevilágították a helyiséget, ezzel egy igazán idilli és meghitt környezetet varázsolva. Miközben helyet foglaltunk a garnitúrán, észrevettem Damien arcáról tükröződő kétségeket, és látszólag elég feszélyezve érezte magát amiatt, hogy nem tudta, miként kéne közelednie felém. Ezen elmosolyodtam, majd mellé csúsztam, jelezvén, hogy egyáltalán nem zavart a közelsége. 
- Kezdhetem? - kérdezte, majd kinyitotta a könyvet a megjelölt oldalon. 
- Hallgatlak - válaszoltam kedvesen, mire megköszörülte a torkát, és belekezdett a mese felolvasásába. 
- Egyszer volt, hol nem volt, élt a világon egy boldog pár. Szerették, tisztelték és becsülték egymást. Sosem gondolták volna, hogy bármi beleszólhat tökéletes szerelemükbe, melyet még az istenek is megirigyeltek volna. A napok csak teltek, és teltek, miközben a pár mit sem sejtett az éjszakaleple alatt forralt veszélyekről. Ugyanis még a szerelem sem szabadíthatta meg az emberek lelkét a bennük rejlő sötétségtől, nem irthatta ki a gonoszságot teljes egészében senkiből. Nagy volt az öröm a kis házban, ahol a pár lakott, mikor az asszony életet adott szerelmük gyümölcsének. A boldogság még nagyobb lett, amint kiderült, hogy a baba nem egyedül érkezett, jött vele egy testvér is. Egy kislány, és egy kisfiú tette örömtelivé a szerelmesek napjait. Gyönyörű kék szemükben meglátták a jóságot, mely oly’ annyira magával ragadta a párt, hogy lelkük megtisztult a rossztól. De már késő volt. A Gonosz felvette álruháját, a sötétségben bujkált gyávaságában, arcát elrejtette, úgy lopakodott be a gyerekszobába, és vitte magával az aranyhajú kislányt. Nagy volt a sírás-rívás a házban, mikor meglelték szeretett gyermeküket, ki álmából nem ébredt fel többé. A történtek után a pár soha többé nem tudott jóízűen nevetni, nem néztek egymásra akkora szeretettel, mint régen. Egyetlen támaszuk a fiúk maradt, akit mind ezalatt a legkisebb szellőtől is óvtak. Az aranyhajú kisfiú felcseperedett, ám mégsem volt teljesen boldog élete. Ő látta a Gonoszt, ki megkeserítette szülei életét, testét megérintette a sötétség, és lelke egy darabja odaveszett húgával együtt. Elhatározta, mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megtorolja a Gonosz tettét. Mindeközben a szerelmes pár megöregedett, ám egy csoda folytán az asszony újból életet adott egy gyermeknek. Egy kislány csempészett vidámságot az életükbe, akire úgy vigyáztak, mint a szemük fényére. Felnevelték őt is, csak úgy, mint a fiút, aki huszadik szülinapján útnak indult fellelni a Gonoszt. Teltek a napok, a hetek, a hónapok, ám a fiú nem tért vissza soha. A pár egyetlen élő gyermeke hamarosan szerelembe esett, ami miatt az égiek egy kislányt ajándékoztak neki. A csöppséget ugyanolyan féltő gonddal nevelte, mint ahogy vele tették a szülei, sőt, talán jobban is óvta mindentől. Egy forró nyári napon, mikor a család a közeli réten sütkérezett, a legkisebb gyermek, aki addigra már érett nővé cseperedett, vidáman kiáltozott édesanyjának. Először nem értette miért sürgeti őt ennyire, ám amikor meglátta, mit találta a lánya, nem hitt a szemének. A pataknál egy őz oltotta szomját, mellette egy aranyhajú kislány üldögélt. Szemében tükröződött a víz, haja akárcsak a Nap, úgy ragyogott. A felnőtt nő, kit úgy féltettek mindentől, hogy sosem volt alkalma megtapasztalni az igaz szerelmet, egy sokkal nagyobb kincsre bukkant. Karjába vette az aranyhajú csöppséget, és dajkálni, szeretni kezdte. Így történet az, hogy mikor szerelmes pár megpillantotta unokája karjában a kislányt, felfedezni vélték benne gyermeküket, akit a Gonosz magával ragadott, ám fiúknak köszönhetően visszakapták őt.  
Csend telepedett közénk, amint a történet végére ért. Hirtelen megszólalni sem tudtam, annyi minden kavargott bennem. Addigi életem során még egyszer sem találkoztam ilyen mesével, kezdtem elbizonytalanodni abban, hogy az tényleg gyerekek számára íródott. Damienre pillantottam, aki sokkal inkább tűnt szomorúnak, mint meglepettnek. 
- Nem semmi! - törtem meg a csendet. - Kicsit morbid. 
- Szerintem nem volt rossz - dőlt hátra a kanapén, és a támlára hajtva a fejét nézett engem.
- Vannak dolgok, amiket nem is értek… például, mi történt a fiúval? Hogy jött vissza az életbe a kislány? Szerintem saját magam fogom megtiltani Nicole-nak, hogy ezt bárkinek is felolvassa. - Nevetni kezdett ezen, majd eltűrte szeméből kósza hajtincsét. 
- Gondolom, ezt mind az olvasók képzeletére bízza. Hagyja, hogy válassz a boldog befejezés és a szörnyű vég között. 
- Te mit gondolsz, mi történt a csávóval? - A hosszas csendből arra következtettem, hogy gondolkodik a válaszán, jól megfontolja a mondanivalóját. Végül felegyenesedett, felém fordult, és gyengéden megsimogatta arcomat. 
- Talán valami ilyesmi. 
- Összejött a Gonosszal? - nevettem fel halkan. 
- Valószínűleg - húzta vigyorra az ajkát. 
Közelebb hajoltam hozzá, emiatt azt hihette megakarom őt csókolni, szemét is lehunyta, ám mindössze csak vállába temettem arcomat. Karját körém fonta, én pedig lejjebb csúsztam, hogy mellkasán pihentessem fejemet. Hallgattam szíve dobogását, mely megnyugvással töltött el. Finom illata egyáltalán nem zavart, sőt, kifejezetten élveztem a mámorító aromát. A tűz ropogott a kandallóban, a lángcsóvák néha egészen magasra csaptak fel, ami miatt összerezzentem. Damien szorosabban húzott magához, ezzel eszembe juttatva, hogy hiába is rágódom a múlton, képtelen lennék változtatni rajta. Egy ideje már nem hallottam mennydörgést, mindössze az eső zuhogott megállás nélkül, még akkor is, mikor fáradtan hunytam le szememet, ezzel elmélyülve álmaimban. 
Nyávogás hangja szökött fülembe, miközben lustán ébredezni kezdtem. Kényelmetlen volt ott aludni, ezt a csontjaimon is megéreztem. Kissé kábult tekintettel ültem fel a kanapén, és néztem le a földön fekvő macskára. Észrevettem, hogy időközben betakartak, amit csak egy ember tehetett meg, viszont ezt az embert, sehol sem láttam. 
- Damien? - néztem körbe a helyiségen. 
Az órára pillantottam, már fél egy is elmúlott. Úgy tűnt, végre csendesett a vihar odakint. Az eső, mely eddig szüntelenül esett, elállt. Válasz nem érkezett senkitől, aminek köszönhetően eléggé elszomorodtam. A kanapé előtti asztalra pillantottam, ahol egy kis cetli feküdt a könyv felett. Elnyúltam érte, és olvasni kezdtem a szavakat. 

„El kellett menjek, ne haragudj! -D”

Gyönyörű kézírása egyáltalán nem csillapította a bennem rejlő dühöt. Mérges voltam, amiért csak egy cetlin közölte velem, hogy elhúzta a csíkot. Eszembe juttatta volt barátomat, aki szintén lelécelt, miközben én aludtam, mindössze azzal a különbséggel, hogy ő nem hagyott maga után semmi üzenetet. Megsértettnek éreztem magam, és kissé csalódottnak is. Annak érdekében, hogy eltereljem róla a gondolataimat eldöntöttem, hogy bevásárolok a macskának. Hosszú kergetőzések után sikerült megfognom őt, miután kiengedtem az udvarra pár percre. Az eső illata keringett a levegőben, a fűszálak nedvesek voltak, ahogy a talaj is. Az ég kezdett kitisztulni, szinte már a Nap is látszódott mire végre eljutottam odáig, hogy beüljek az autómba, és elinduljak a boltba. A városban pocsolyák sokasága utalt arra, hogy nemrégiben óriási vihar tombolt a helyen, megtépázott fák, bokrok és további növények levelei hevertek szanaszét az utcákon, melyeken végig sétáltam. 
Az üzletben meglehetősen sok időt töltöttem el a megfelelő macskaeledel kiválasztásával, mivel fogalmam sem volt, hogy melyik lehetne számára a legjobb. Amint végre sikerült választanom, mehettem is tovább, ugyanis szerettem volna neki venni felszereléseket is. Bár egyáltalán nem volt biztos, hogy a gazdája nem fogja keresni, de úgy gondoltam, hogyha vissza is kéri majd a cicát, megajándékozom pár darab játékkal a büszke tulajdonost. Miután végeztem mindennel, két szatyorral a kezemben indultam vissza az autóm felé. Kifelé menet az épület falán található parafatáblát is megvizsgáltam, hátha valaki keresi az elveszett macskáját, ám erre utaló jelet nem találtam. 
Sebesen teltek a napok, ahogy a türelmem is. Damien azt hihette, hogyha nem ad magáról napokig életjelet, nem fogok érte aggódni. Büszkeségem túl nagy volt ahhoz, hogy én hívjam fel őt, azok után, ami történt, ezért mindössze egy SMS-t írtam neki hétfőn reggel, két nappal azután, hogy sietősen elviharzott a házamból. Választ nem kaptam, és mivel nekem sietnem kellett az állásinterjúra, nem is volt időm arra, hogy sokáig üljek a telefonom előtt.  
A pékségben kellemes légkör fogadott. A reggeli nyüzsgés már kezdett alább hagyni mikor beléptem az üzlet ajtaján. A falak méz sárga színre voltak festve, a fehér keretű ablakokban virágok díszelegtek, és a pulttal szemben elhelyezett üveg asztalok mindegyikén szintén egy váza pompázott a benne rejlő szegfűkkel. 
- Mit adhatok? - kérdezte a pult mögött álló nő, aki ránézésre velem egykorú lehetett.
- Az állásinterjúra jöttem. 
Izgultam. Gyomrom görcsbe rándult mindegy egyes levegővétel után. Még sosem voltam hasonló helyzetben, ezért lövésem sem volt arról, hogy milyen kérdések fognak elhangozni az elkövetkezendő percekben. 
- Akkor egy pillanat, és jövök, csak szólok a főnöknek - villantott egy mosolyt, majd gyorsan a háta mögötti helyiségbe lépett. 
Idegesen billentem egyik lábamról a másikra, miközben várakoztam arra, hogy újból felbukkanjon a nő. Nem kellett sokat vesztegelnem, hamar megjelent egy idősebb férfivel együtt. 
- Jó reggelt! - mosolygott barátságosan, majd kisétált a pult mögül. - Látom, szerencsésen ide talált. 
- Nem kellett sokat bolyonganom - viszonoztam a mosolyt. 
- Herbert Walpole - nyújtotta felém a kezét, amit én megfogtam, és magabiztosan megráztam. 
- Amanda Safford - mutatkoztam be én is. 
- Szeretne esetleg az irodámban beszélgetni, vagy itt is jó lesz? - kérdezte, miközben kezével az asztalok felé intett. 
Nem mutathattam bizonytalanságot, ezért muszáj volt határozottnak maradnom. Tudtam jól, hogy a főnökök, mindig kiszagolják a félelmet. 
- Jó lesz itt is, így legalább megszokom a pékség környezetét - feleltem megtartva vele a szemkontaktust, mire mosolyogva terelgetett az egyik helyhez. 
- Tetszik? 
- Igen, nagyon kellemes kis épület. Barátságosak a színek. - Végig néztem rajta, de papírokat nem láttam a kezében, pedig abban a hitben voltam, hogy jegyzetelni fogja, amit mondok. 
Erős testalkatú, szépkorú úriember volt, látszott rajta, hogy adott a külsejére. Szemüveget viselt, mely kiegészítette az elegáns öltözetét. 
- Az iskola mellett szeretne itt dolgozni? - tette fel az első kérdését, minek hallatán, máris elfehéredtem. Nem állt szándékomban elkotyogni múltam legrosszabb eseményeit, ám sajnos ahhoz, hogy értelmes választ adhassak rá, kénytelen lettem volna beavatni abba, miért is hagytam ott annak idején az egyetemet. 
- Nem. Ott hagytam a sulit. - Szemöldöke egy pillanatra felszökött a homlokán, de nem tett semmi megjegyzést a válaszomra. 
- Mit tanult? 
- Pszichológiát. Régebb óta szerettem volna az emberekkel foglalkozni, de sajnos történtek dolgok, amik miatt ez nem valósulhatott meg - adtam feleletet ki nem mondott kérdéseire. 
- Még ön előtt áll az élet, biztos vagyok benne, ha azok a gondok megoldódnak le tudna diplomázni.
- Talán egyszer.
- Ugye itt lakik Silvermeadben? - érdeklődött tovább egy pillanatnyi szünet után. 
- Igen, bár a ház, amiben élek majdnem a város határán van. 
- De nem itt született, igaz? Nem ismerős a neve. 
- Ó, nem. Pár hete költöztem ide. 
- Akkor jól sejtettem. Én elég régóta itt élek, azért volt furcsa, hogy eddig nem találkoztunk. 
- Még nem igazán volt alkalmam megismerkedni az itt élőkkel. - Hangomon éreztem, hogy nagyon hivatalos, és távolságtartó voltam, ezért próbáltam minél jobban ellazulni. 
- Vannak régebbi ismerősei itt? 
- A barátnőm és a férje - mosolyodtam el, mire bólintott, és folytatta a kérdezősködést. 
- Dolgozott már hasonló helyen? 
- Soha. Sőt, hogy őszinte legyek, még nem is dolgoztam. Talán csak nyáron, mikor még jártam az egyetemre. 
- Akkor, hogyhogy most ennél a munkánál döntött? 
Mert nem volt jobb?
- Szeretnék belecsöppenni a városi életbe, és azt hiszem ez a hely tökéletes hozzá - válaszoltam szinte egyből, ugyanis már otthon sejtettem, hogy ez a kérdés el fog hangzani. 
- Jól gondolja. Itt tényleg sok ember megfordul, és garantálhatom, hogy az alkalmazottak is nagyon kedvesek. Ez azért fontos, mivel, ha felvesszük ide, akkor egy ideig lesz ön mellett valaki, aki segít belerázódni a munkába. Ez nem gond, ugye? 
- Nem, dehogyis - pillantottam a pult mögött álló nőre, aki egy vevőt szolgált ki éppen. - Tökéletes lesz - mosolyodtam el, majd visszanéztem az öregre. 
Az interjú után megbeszéltük, hogy telefonon fog majd értesíteni a döntéséről. Megkönnyebbülve, és vidámabban sétáltam ki a pékségből, ugyanis egyáltalán nem éreztem azt, hogy nagyon elszúrtam volna a dolgokat. Szimpatikusnak találtam a lehetséges főnökömet, és az épület is magával ragadó volt. Lassan lépkedtem kocsim felé, miközben végig néztem az utcákon sétáló embereken. Ők juttatták eszembe azt, hogy Damien még mindig nem válaszolt az üzenetemre, ugyanis telefonom az interjú során nem rezgett. Halvány kép motoszkált a fejemben arról a házról, amiből láttam őt kilépni megismerkedésünk után egy nappal, de aztán azt az ötletet, hogy meglátogassam, gyorsan el is vetettem. Makacsul ragaszkodtam ahhoz a tervemhez, hogyha ő nem keres, akkor én sem fogom. 
Ezért történt az, hogy majdnem egy héten keresztül nem beszéltem azzal a sráccal, akinek csókjáért az elmúlt hetekben bármit megadtam volna. 

13 megjegyzés:

  1. WTF???
    Mr.TitokzatosanSzexy hogy tehette ezt??
    Na jó, emögött tuti áll valami dolog... mármint, nem az, hogy játszik vele, nem jön be neki, hanem valami más, és meghalok szombatig vagy hússzor, mire kiderül :DD
    De imádtam azért ezt a részt is! :3 Mint az összeset!
    Puszii :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg van valami, ami ezt váltotta ki Mr.TitokzatosanSzexyből, de én akkor is nagyot csalódtam benne.:DD
      Örülök, hogy ennek ellenére tetszett a rész.❤

      Törlés
  2. Áh, de jó volt ez a rész is! *-* Damien nagyon emlékeztet valakire e tette miatt, úgyhogy ahogy te tetted, most elítélem őt. De azért még szeretjük! :3 Kíváncsian várom a folytatást, sok sikert az íráshoz Nikolettkám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Damienért menni fog a maffia, vagy majd ő rá is ráírok Facebookon, mint arra a személyre, akire emlékeztet Mr.TitokzatosanSzexy.XD
      Köszönöm a jókívánságokat, Rebujk, de ne aggódj, ha el is akadnék az írásban, te lennél az első, aki erről tudna.:D

      Törlés
  3. Szia!:) Nos, eddig nem volt alkalmam kommentelni, de... fantasztikusan írsz!*-* Komolyan!
    Egyébként már a blog megalakulása óta követem a történéseket, szóval régebbi olvasónak tartom magam, csak hát... még nem tudtam, hogy mit is írhatnék:D Na, de mindegy is csak annyit szerettem volna, hogy Damien nagyon gyorsan hívja fel Amandát, különben bajok lesznek:DD Ettől függetlenül nekem nagyon bejönnek a karakterek és a titokzatos ház dolog is, valamint Amanda és Damien kapcsolata... Kíváncsian várom a folytatást!:3

    Ölel: Renee:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Boldog vagyok, hogy most írtál, és amiatt is örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a történetről.:3
      Damien szörnyű viselkedése nem marad megtorlatlanul, ha sokáig nem ad magáról életjelet, akkor Amanda ráküldi a vérengző cicáját.:DDD

      Törlés
  4. IMÁDOOOOM!! Nagyon tetszett ez a rész is😍😍 nagyon átérzem Amanda helyzetét😂😂 és nagyon kíváncsi vagyok mi van Damiennel, miért tűnt el, és ha megjelenik Amanda hogy reagál és vaaah meg fogok halni jövö hét szombatig😂😂
    Imádlak Niki😍 Ez a rész dobta fel a napom😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Violaa❤
      Nem számítottam rád itt.:D Mondtam én, hogy csalódni fogunk Damienben, tiszta szégyen a gyerek.😂😂 Majd a suliban megpróbállak életben tartani, hogy kibírd szombatig.:D
      Egyébként, nekem pedig a kommented dobta fel a napom.❤

      Törlés
    2. ❤️❤️❤️❤️

      Törlés
  5. Szia :) Én új olvasó vagyok, tegnap kezdten el olvasni az első fejezetet és annyira megtetszett hogy nembírtam abbahagyni :D Főleg hogy Damien a kedvenc énekesemről lett mintázva�� Andy❤ Szerintem baromi jó lett és csak így tovább!�� Már várom a szombatot ����

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Üdvözöllek az ÖBB Armyban.:DD
      Viccet félre téve, nagyon örülök, hogy ennyire megtetszett a történet, remélem a továbbiakban is hasonló véleménnyel leszel a sztoriról.:3

      Törlés
  6. Drága Nicole! ^^

    Nagyon vártam már, hogy a romantika mellett (imádom amúgy ezt a szálat is, belezúgtam Damienbe, mert annyira ahww *w*) megjelenjen végre a horror is, és azt hiszem, ez a mese, amit Damien felolvasott, talán elindítja ezt a vonalat is. *w* És amúgy... hmmm... hova tűnt ez a pasi?! Remélem, semmi gáz vele, ha valami baja esik azt nehezen élném túl.
    Amúgy fantasztikusan fogalmazol, jó érzés olvasni az írásaidat. :3 Várom a következő részt.

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Hű, hát köszönöm szépen a dicséretet, nagyon jól esik.*-*
      Hogy mi történt imádott Damienünkkel, majd a következő fejezetben kiderül.:D

      Törlés