2016. augusztus 20., szombat

23. fejezet

Sziasztok!
Miközben írtam ezt a részt, azon gondolkodtam, vajon miért vagyok ennyire lusta?:DD Tegnap, jobban mondva ma hajnalban fejeztem be ezt a fejezetet, mivel a hét többi napján lusta vagyok írni. És ezt mindig megbánom. Néha az is megfordul a fejemben, hogy hagyom a fenébe az egészet, de aztán eszembe juttok ti, és rájövök, hogy a legkevésbé sem szeretnék nektek csalódást okozni azzal, hogy kések a részekkel. Aztán arra is ráeszmélek, hogy semmi pénzért nem cserélném el azt az izgalmat, amit minden fejezet megosztása előtt érzek és mikor meglátom, hogy írtatok a rész alá.
Jó olvasást!

Nicole








„Follow me down to the river tonight
I'll be down here on my knees”







Úgy éreztem, ott helyben kidobom a taccsot. 
Az undor és a sajnálat kevergett bennem a szerencsétlen macska láttán, akit nem csak kibeleztek, de még a fejét is levágták. Mindössze pár pillanatig néztem a pórul járt állatot, ugyanis utána mindent ellepett a feketeség. Mintha megint fejbe vágtak volna, egy éles fájdalom csapott belém, majd, mint mikor az este eljövetelekor felkapcsolódnak az éjszaka világító kültéri lámpák, egyre világosabb lett minden. Újra magam előtt láttam a szobámat, a cuccaimat és az egyetlen dolgot, ami fényforrásként szolgált az éjszakában, a Holdat. Deborah még mindig ott ült előttem az ágyamon, egy kíváncsi tekintettel az arcán, amivel próbált arra ösztönözni, hogy megszólaljak. De nem tudtam. Valószínűleg valami sokk hatása alá kerülhettem, egyszerűen képtelen voltam egy szót is kinyögni. 
Mi volt ez? 
 Az egész, amit láttam, mintha egy film lett volna, én pedig a néző a moziban. Csak ebben az esetben a film Deborah emléke volt 4D-ben. 
- Rosszabb, ha a saját emlékeidben turkálsz - szólalt meg egy idő elteltével a vöröske. 
- Ezt mégis, hogy csináltad? - kérdeztem kissé megrökönyödött hangon. - Valamiféle boszorkány voltál, vagy mi? 
- Ez igazán rasszista megszólalás volt - imitált sértettséget. - Csak azért mert vörös hajam van, már boszorkány is vagyok? - Egy pillanatra azt hittem, tényleg megbántottam, de aztán elmosolyodott. - Ez még mindig jobb, mint a répafej.  Egyszerűen csak megmutattam az egyik emlékem. Fogalmam sincs, hogyan vagyunk rá képesek. 
- Vagyunk? 
Bólintott. 
- Mindenki, aki ebben a házban élt…
- De én nem. Tőlem ne várd el, hogy varázsoljak, vagy ilyesmi - vágtam bele a szavába. 
- Mielőtt még fel lett újítva - fejezte be a mondanivalóját, ezzel igazán megnyugtatva engem. 
- Mikor történt ez? Mármint, ez az emlék, amit megmutattál. 
Mintha olvasta volna, rögtön rávágta a választ. 
- 1943. április tizenkilencedike, hétfő. Sosem fogom elfeledni azt a napot. 
- Nem vagyok meglepve. - Visszagondoltam a képre, ahogy szegény állat ott fekszik a földön. - Mi volt a macska neve? 
- Ez vicces - nevetett fel -, mivel kandúr volt, de mi Csinosnak hívtuk. 
- Mi történt vele? - Annyira hihetetlen volt számomra, hogy valaki képes ilyenre. Bár azzal tisztában voltam, hogy az állatkínzás a pszichopaták első hobbija, mégsem tudtam elképzelni, amint a gyilkos lemészárolja a család macskáját, majd ő velük is végez. 
- Először nem tudtuk. És mire én rájöttem… késő volt. - Egyértelműen alább hagyott a jó kedve. Úgy tűnt, végre elérkeztünk ahhoz a részhez, ahol beavat a halála okába. 
- Hogyan történt? Emlékszel rá? - próbáltam minél finomabban rákérdezni. Nem akartam, hogy feltépje a sebeket, amik még be sem gyógyultak. Szó szerint. 
- Minden percére. Először csak a szörnyű fájdalom, majd egyre csak távolodott minden - magyarázott, miközben elmerengve pásztázta a falamat. - Borzasztóan féltem. Kiabáltam, hogy nem akarok meghalni, még nem lehet.  Aztán semmit nem éreztem. De mégis jó volt. Annyira, de annyira remek volt nem érezni a fájdalmat és a félelmet, hogy azt elmondani se tudom. Ám aztán felébredtem és minden kezdődött újra előröl. Láttam magamat holtan feküdni - hajtotta le a fejét. - Sosem leszek képes kitörölni azt a képet az emlékezetemből. - Arcát tenyerébe temette, sírt. 
Egy kísértet, aki sír. Szörnyűséges hang volt. Mintha több százan kezdtek volna egyszerre keservesen zokogni, olyan hangosan hallottam. Megakartam vigasztalni, tudatni vele, hogy nekem elmondhatja az érzéseit, de amikor meg szerettem volna érinteni őt egy nem várt dolog történt. 
Felébredtem. 
Annyira hirtelen akartam kikelni az ágyból, hogy egy pillanatra azt hittem, leesek a földre. Az órára pillantottam, aminek kijelzőjén a kilences szám szerepelt. Annak köszönhetően, hogy szabadságot kaptam a munkahelyemen, nem kellett kapkodnom reggel, így, ha nagyon akartam volna, még jó pár percig merengettem volna azon, amit láttam. De persze, ezt az örömöt is el kellett tőlem venni. Valaki kopogtatott az ajtón. Azon morfondíroztam, hogy nem megyek ajtót nyitni, ha nagyon fontos, akkor úgyis visszajönne. De aztán rájöttem, mindössze két ember lehet az, aki meglátogat, hála az én barátkozós képességeimnek. Nicole-t nem akartam kizárni a házból, ugyanis még azt hinné, azért nem engedem be, mert így akarom tudtára adni, hogy haragszom rá. Damien pedig mégis csak a pasim. Szép lett volna, ha nem engedem be. 
Feltoltam magam az ágyamról és indultam is volna le a földszintre, mikor aztán megéreztem valami kellemes illatot. Az egész helyiségben felmosószer illat terjengett, amitől rögtön borsóméretűre zsugorodott a gyomrom. Ez az érzés pedig csak fokozódott, mikor a szekrényem mellett megpillantottam ugyanazt a szivacsot, mint amit Deborah is használt. 
- Mi a fene? - suttogtam magamnak, miközben a szivacsot méregettem, hátha ad valami magyarázatot az ittlétére. 
Újból kopogtattak. Úgy tűnt, valaki nagyon szeretne már találkozni velem. Kétségesek között őrlődve hátráltam ki a szobámból, szememet végig a szivacson tartva, majd, mikor eltűnt a látókörömből gyorsan lesasszéztam a bejárathoz. Az előszobában vetettem egy pillantást magamra a tükörben, minek hatására elmondtam háromszor a Miatyánkot. Kialvatlan szemek, nyúzott arc és borzasztó haj. Nagyon reméltem, hogy nem Damien áll az ajtóban. 
- Helló, kicsim. - Sármos mosoly, mély, szexi hang. Damien Rollins számomra egyenlő volt az álom pasival. Azt gondoltam, ez az érzés, ami minden alkalommal magával ragad, sosem fog elmúlni, ugyanis, még sosem tapasztaltam ennyire erősen ezt a kellemes bizsergést a gyomromban. 
- Helló, szépfiú. - Leutánozva őt, én is neki dőltem az ajtófélfának. 
- Ez az új becenevem? - vigyorgott rám csillogó szemekkel. 
- Muszáj volt előrukkolnom valamivel, ha már te is adtál nekem. A Mr. Udvarias már unalmas. Tetszik?
- Nem rossz… de azért lehettél volna lényegre törőbb. Szólíthatnál szexinek. 
- Ó, persze - vigyorodtam el én is. - És a rejtélyes, „Nem mondom el mi a vezetéknevem” stílusú, menj fel a Wikipédiára, ha tudni akarsz rólam bármit is árnyoldalad miatt pedig szólíthatnálak titokzatos Damiennek is. 
- Mr. TitokzatosanSzexi. 
- Nincs az a pénz - mosolyodtam rá erőltetetten, mire elnevette magát. - Örülhetnél, hogy nem szólítalak valami hülye becenéven. Mondjuk, bogyóka vagy Pindur pandúr. Lehetnél, akár Apuci is. 
- Oké! - állított meg a további nevek felsorolásában. - A szépfiú tökéletes lesz. 
- Remek - vigyorodtam el győzedelmeskedve, majd arrébb léptem az ajtóból, hogy beengedhessem őt a házba. - Mi járatban erre? - kérdeztem, miközben a zárral vacakoltam. 
- Azon tanakodtam - kezét a derekamra csúsztatta, úgy fordított maga felé -, hogy hiányoztam-e? 
Bájosan elmosolyodtam, majd karomat nyaka köré fonva húztam lejjebb. Ajkunk éppen csak egy-két centire lehetett egymástól, mikor én suttogni kezdtem a válaszom. 
- Egy cseppet sem. - Finoman eltoltam magamtól, majd a nappali felé vettem az irányt. 
- Ez kegyetlen volt - jött utánam kezét a szívére téve, hogy ezzel is jelezze, mennyire megbántottam. 
Ekkor láttam meg Szellemet a kanapén ülve, miközben épp fekete bundáját tisztogatta. Mikor ő is észrevett engem először csak leugrott a padlóra, ám mikor Damient is megpillantotta a háta egészen felpúposodott és oldalazva közeledett felénk. 
- Nyugi, Szellem. Most nem kell megtámadnod - hajoltam le az állatért, majd mikor a kezemben volt, szorosan magamhoz szorítottam. 
- Most? Máskor igen? - lépett mellénk Damien. 
- Hát, persze. Be van tanítva. - Ezen a férfi nevetni kezdett, majd megpróbálta megsimogatni Szellemet, de az egész érthetően a tudtára adta, hogy nem akarja a közelében látni. 
- Egyre jobban nem kedvelem a macskákat - sóhajtott fel. 
- Ne aggódj - kezdtem bele, majd letettem Szellemet az ölemből. - Én bírlak. 
- Ez számomra elég is - derült rám boldogan, ami láttán nekem is mosolyogni támadt kedvem. 
- Szóval - köszörültem meg a torkom-, miért is jöttél? 
- Mivel szabadságon vagy, arra gondoltam elmehetnénk valahova. 
- Pontosabban? 
- Egyszer azt mondtad, szeretsz kirándulni. Szóval, túrázhatnánk Silvermead erdejében, éjszaka pedig sátrazhatnánk a patak mellett, ahol a város első háza épült. 
Aranyos volt, ahogy próbálta a lehető legjobban összeszedni a gondolatait, talán még egy kicsit izgult is, amiatt, hogy nemet mondok a randi ajánlatára. Úgy tettem, mint aki nagyon átgondolja a dolgokat, pedig az első perctől fogva tudtam, hogy mi lesz a válaszom. 
- Tehát azt hiszed, ha csak úgy besétálsz ide mindenféle jelzés nélkül, aztán elhívsz egy egész napos túrára, akkor én igent mondok? 
- Igen? - vigyorodott el pimaszul. Megsejthette a tervemet. 
- Nagyon jól ismersz. - Lábujjhegyre álltam, így anélkül, hogy ő lejjebb hajolna, egy gyors puszit nyomhattam a szájára. De ez nem volt elég neki. Arcomra tette két kezét, hogy a közelében maradjak, majd finoman megcsókolt. Emiatt a lábam egy leheletnyit megremegett, annyira jó érzés volt újra őt csókolni. Hiányzott. 
- Remek, ugyanis már bepakoltam az autóba. 
Természetesen nem indultam el anélkül, hogy ne reggeliztem volna, így amíg én ettem, addig Damien megpróbált összebarátkozni Szellemmel. Barátságuk annyira nagy lett, hogy Szellem egy egyedi tetkóval ajándékozta meg barátomat a bal karján. Amint megvoltam a kajálással, gyorsan összeszedtem a ruhákat, amiket szükségesnek tartottam vinni a túránkra. Mint az kiderült, nem rendelkeztem hálózsákkal, de hála Damiennek és az ő médiumi képességeinek, hozott magával kettőt is. Mielőtt még elhagytuk volna a házat, gondoskodtam arról, hogy Szellemnek legyen mit ennie és innia a mai napon. 
Igazság szerint fogalmam sem volt, merre lehet a silvermeadi erdő bejárata, de úgy tűnt, Damien tudja, merre vezet. Nem sokat autókáztunk, alig telhetett el negyed óra, míg megérkeztünk egy parkolóba, ami előtt óriási farengeteg terült el. Alig vártam a másnap reggelt, hogy láthassam amint a Nap első sugarai beragyogják az egész területet, miközben a madarak csiripelnek. Régebben nagyon sokat kirándultam erdőkben, így attól tartottam a legkevésbé, hogy eltévedünk. Kifejezetten örültem annak, hogy aznap éjszaka nem kell otthon aludnom. Még nem igazán volt alkalmam átgondolni az este történteket, de abban biztos lehettem, hogy valami nagyon furcsa dolog történik abban a házban. Szerettem volna beavatni Damient is, és annál, hogy kettesben lehettünk egy erdőben, mindentől távol nem is lehetett volna jobb alkalom. 
Egy kijelölt ösvényen haladtunk végig, miközben nagyon sokszor megálltunk annak köszönhetően, hogy Damien fotósként tengeti mindennapjait, így jó pár fényképet kellett készítenie az erdő szépséges zugairól.
Sosem féltem igazán az erdőkben, sokakkal ellentétben. Mindig is élveztem, hogy ennyire távol lehetek a külvilág zajától. Az pedig, hogy most ezt az érzést megoszthattam Damiennel különösen tetszett. Annyira kíváncsi voltam, hogy mi rejlik az ellenállhatatlanul szexi tekintete mögött. Utalt rá, de még nem mondta ki nyíltan, hogy szeret engem. És a gondolat, hogy nem azt érzi, mint én, kissé elszomorító volt. 
- Szóval, azt mondod, hogy te nagyon profi vagy az erdőjárásban? - kérdezte, miközben az üveg vizet kereste a  hátamon lévő táskámban. 
- Igen - vágtam rá egyből. 
- Akkor megtudod mondani, merre van a patak? - nyújtotta felém az üveget, amit én el is vettem tőle, hogy inni tudjak. 
- Persze - válaszoltam miután lenyeltem a folyadékot. - Arra, lefelé - fordultam a mellettünk lévő lejtő felé. 
- Ezt miből gondolod? 
- Szerinted elárulom a titkomat? - kérdeztem vigyorogva, majd visszaadtam neki az üveget. 
- Rendben, Dóra a felfedező. Hiszek neked. 
- Még jó - kacsintottam rá, aztán sétálni kezdtem a levelekkel borított lejtőhöz. - Lent találkozunk. 
Mondani akart valamit, de ideje már nem volt neki, ugyanis elindultam lefelé. Annak ellenére, hogy ránézésre nem tűnt olyan meredeknek, eléggé veszélyes mutatvány volt végig szökdécselni rajta. A terebélyes fák között mindössze néhány sugár furakodott be, ami egészen megvilágította az előttem lévő utat. Körülöttem minden zöld volt, felettem pedig csakis az óriási lombkoronák látszódtak. A távolból mintha a patakvízének halk csobogását véltem volna felfedezni, aminek annyira megörültem, hogy a nagy sietségemben elfelejtettem a lábam elé nézni. A következő pillanatban már csak a fejembe nyilalló erős fájdalmat éreztem, amit később a térdemben is megtapasztaltam. A levelek szúrták a bőrömet, nem is bírtam megmozdulni. Annyira erős fájdalmat, mint ami akkor bejárta a testem minden kis szegletét már nagyon régen volt alkalmam megérezni. Aztán minden elsötétült.  

14 megjegyzés:

  1. Waaaaaoooo!!!
    IGEN!!! EZAZZZ! BENNE VAN!!! URISTEN!!! Az altalam krealt becenev... Annyira imadlak te lány:DD ❤
    Es amugy megint erre vartam egesz nap:D se rohadtul megerte:33
    Millio puszi! ✌😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már egy ideje terveztem beleírni, most végre eljött a megfelelő pillanat.:D❤
      Örülök, hogy tetszett!❤

      Törlés
    2. Az melyik becenév? A Dóra, a felfedező? 😀😂

      Törlés
  2. Oooooooo 😍😍😍
    Nagyon csípem ezt a Deboraht. Olyan ijesztő... Tuti nagy haverom lenne xd. És lehet hogy Szellem az a másik macska?! Csak mert a macska is furcsa xd igazából itt ki nem furcsa?!
    Na de szegény Amanda. Valahogy éreztem hogy ezen a túrán lesz valami vele.
    Nagyon jó rész volt ez is, és meg ne próbáld abba hagyni! Tuti sirnék miatta.
    Sok sikert a folytatáshoz ❤❤
    Yana.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Deboraht én is nagyon szeretem, ő a kedvenc női szereplőm.:D Ebben a történetben már minden lehetséges, még az is, hogy Szellem tényleg egy szellem.:DD
      Ó, és még vége sincs a túrájuknak.:O
      Örülök, hogy tetszett!❤❤

      Törlés
  3. Szia!

    Annyira örülök neki, hogy ilyen aktív és lelkiismeretes blogger vagy. Mármint soha nem késel a részekkel, és ez nagyon jó, mert tudom, hogy hétvégenként számíthatok az ÖBB-re. Szóval igen, mint olvasó, ezt nagyon díjazom. <3
    A rész pedig... Wow. Deborah nekem is kedvencem lett, nagyon örültem, hogy az előző részben főszerepet kapott, nagyon élveztem a múltbeli csatangolást.
    És jaaaj, Damien olyan kis cuki. Imádtam a kis piszkálódó szóváltásukat, és annyira irigy vagyok Amandára, amiért ilyen ember ilyen szerepet tölt be az életében. :D De aztán amúgy rájövök, hogy nem szívesen lopnám el őt Amandától, mert nagyon kellenek egymásnak, annyira király párost alkotnak. És húú... a túra már most izgalmas, nagyon kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle. *-*

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igazából nem tudom, mi van velem, de tegnap este elkezdtem dolgozni az új részen.:o Lehet, be kellett vallanom magamnak, hogy lusta vagyok. Meg, hát ilyen kedves kommentektől csak is ihleteket kaphatok.^^
      Annyira örülök, hogy végre sikerült megkedveltetnem egy női szereplőt is veletek.:3 #ÉletcélTeljesítve
      Megígérhetem, hogy a túra egyszerre lesz aranyos és hátborzongató is!:D

      Törlés
  4. Most én is lusta leszek, mivel nagyon fáradt vagyok és eme sorokat is csak a maradék energiámmal pötyögöm, de azért egy kevéske véleményt írok:D
    Deboraht eddig nagyon bírom, olyan kis... kedvelhető karakter vagy nem tudom:D
    Damien pedig továbbra is... awww*--* Imádom❤❤❤
    Szegény Amanda!:¢ Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele, de azért remélem nem lesz komolyabb baja!:& Ja és a túra további részleteire is kíváncsi vagyok:$

    Ölel: Renee<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtiszteltető, hogy a maradék energiádat a blogom véleményezésére használod fel.*-*
      Deborah elbűvölő, legalábbis a számomra. Aranyos lányka.:D Damien pedig Damien. Továbbra is tökéletes.:D

      Törlés
  5. Mostantól én is várhatok heteket az új részekig 😀
    Ám nagyon imádom, agával ragadó a történet. Tényleg elképzeltem filmként, ami bőven ijesztő volt. Ez lenne az első horror film, amit a műfaj kedvelő ismerőseimnek ajánlanék. 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden szombaton van új rész, bár a visszajelzések alapján az egy heti várakozás is nagyon sok.:DD
      Örülök, hogy tetszik, és nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire jónak találod a történetet. Megtiszteltető.*-*

      Törlés
  6. Gyorsan folytatast mert megorulok😍😍
    Jo resz lett😃😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csak 2 nap a folytatásig.:DD
      Örülök, hogy tetszett❤

      Törlés